Hírek

Megszűnés helyett beruházás

Megszűnéstől fenyegetett esztendők után pozitív irányba fordult tavaly Hatvanban a népkerti sporttelep és a város minőségi labdarúgásának sorsa. A minap egy korszerű beruházást adtak át

SPORTLÉTESÍTMÉNY Érthető elégedettségének adott hangot avatóbeszédében Nagy Sándor György, az FC Hatvan elnöke, hiszen nem csekély értékű az a kültéri műanyag borítású futósáv, amit a labdarúgó-edzőpálya körül alakítottak ki. - Februárban nyújtottunk be pályázatot a Nemzeti Sporthivatalhoz, márciusban történt az elbírálás, augusztusban pedig elkezdődhetett a kivitelezés - tekintett vissza ez irányú tevékenységük menetére a klubvezető. - A megvalósításban résztvevő cégekkel való korrekt együttműködés eredményeként a tervezettnél mintegy 20-30 százalékkal olcsóbban, de így is 8 millió forint költséggel kell számolnunk a 400 méter hosszú, 122 centiméter széles pályát illetően. A pályázati forrás 40 százalékban határozható meg, a többi olyan önrész, amely számos tényező eredménye. Természetesen többrétegű az alapozás, keskeny beton a szegély, mindezek minőségét az atlétikai szövetség is jónak találta. Szintén örvendetes, hogy a munkában érdekeltek teljesítették a vállalt határidőt. Az elnök köszönetet mondott a kivitelező vállalkozóknak. Elégedetten szólt arról is, hogy számos partner csatlakozott hozzájuk készséggel. Jeleskedett az önkormányzat, szívesen adakoztak magánszemélyek. A pálya egyaránt szolgálja a tömeg- és versenysportot, méghozzá az év minden szakában. Karbantartásához már rendelkeznek megfelelő munkagéppel. Némi, ám érhető büszkeséggel hangsúlyozta Nagy Sándor György, hogy végtére is egy futballklub avat futópályát a város sportszerető, egészségét a sport jóvoltából is megőrizni szándékozó lakosság javára. Az új létesítmény használói lehetnek a térség iskolái és sportegyesületei is. A futópálya része annak a fejlesztési programnak, amit folyamatosan valósít meg az FC Hatvan vezetése, a városi önkormányzattal kötött középtávú szerződés értelmében.

Fesztbaum Béla

A pálya egyaránt szolgálja a tömeg- és versenysportot, méghozzá az év minden szakában.

Vissza a listához

Következő mérkőzés

A következő mérkőzés időpontja még nem ismert.

Bejelentkezés