Hírek
Nyílt levél a HELASZ Főtitkárának
Ahogy az Egyesület elnöke látta ma Magyarországon a Fair Play Napját a Füzesabony SC - FC Hatvan Megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzésen történtek kapcsán. Íme a ma elküldött levél teljes szövege:
NYÍLT LEVÉL
Várkonyi Ferenc
Főtitkár Úr részére
HELASZ
Tárgy: Fair Play a Füzesabony SC – FC Hatvan mérkőzésen / 2006. szeptember 23.
Tisztelt Főtitkár Úr!
Sokáig gondolkodtam, hogy a továbbiakban részletezett eseményről említést tegyek-e. Mivel a tárgyban említett esemény éppen a FIFA hivatalos Fair Play Napján esett, s ez alkalomból az MLSZ, illetve a Területi LSZ is irányelveket és javasolt intézkedéseket fogalmazott meg, így azt hiszem sportszervezeti felelősségem értéktelenedne el, amennyiben szó nélkül hagynám a megtörténteket.
Mindazonáltal elöljáróban a leghatározottabban leszögezem, hogy az érintett mérkőzés végeredményét elfogadom, nem kívánok semmilyen, a mérkőzéssel kapcsolatos körülményt úgy beállítani, hogy azzal saját csapatomnak felmentést adjak, az elszenvedett jogos vereség okaként ezen eseményt jelölve meg.
Miről is van szó? Az esemény:
A mérkőzés első félidejének 42. percében egy hazai ellentámadást követően a félpálya oldalvonalánál a vendégcsapat középhátvédje keresztezni próbált, mely során szabálytalankodtak vele szembe. A labda az oldalvonalon kívülre került. Miközben a középhátvéd sérülten feküdt a pályán, a kb. 15 méterrel előrébb, futtában elvégzett hazai bedobást követően a hazai csapat gólt ért el.
Öt pontban foglalnám össze a fentiekkel kapcsolatos véleményemet:
1. A szabálytalanság ténye vitathatatlan volt, maximális objektivitással nézve is.
2. Amennyiben a játékvezető nem látta szabálytalannak az esetet, a bedobást akkor is onnan kell elvégezni, ahol a labda elhagyta a játékteret.
3. A játékvezető sérülés miatt megállíthatta volna a játékot, majd játékvezetői labdával újraindíthatta volna.
4. A hazai csapat a normál sportszerűség határait betartva kirúghatta volna a labdát, hogy a vendég védőt ápolni lehessen.
5. Uraim ez a Fair Play Napja ma Magyarországon is!
Megdöbbentem, amikor a második félidőben hasonló eset fordult elő. Akkor két hazai játékos feküdt a földön…, és a játékvezető, valamint a vendég csapat is a fenti, megítélésem szerint elfogadhatatlan magatartást tanúsította. A FC Hatvan Egyesület elnökeként intézkedek, hogy ez a fajta sportszerűtlen magatartás ne legyen a csapatomra jellemző. Ugyanakkor sportvezetőként tisztelettel kérem Főtitkár Urat, hogy ezen nyílt levelem gondolatiságát, az esetből levonható tanulságokat, a megfelelő testületi fórumokon, s a játékvezetők felé is képviselni szíveskedjen.
A történet pikantériája, hogy sajnálatosan csak ez az egyetlen „Fair Play napi esemény” történt aznap. A meghirdetett javaslatoknak (10 pontos irányelv), intézkedéseknek (csapatkapitányi nyilatkozatok) nyoma sem volt.
Részemről remélem, hogy ma Magyarországon mégsem a fentiek a jellemzőek. Ezért is nyilatkozom a tárgyban, hogy ha ma talán nem is, de legalább a jövőre nézve igazam legyen!
Hatvan, 2006-09-25 Üdvözlettel:
Nagy Sándor György
Elnök
FC Hatvan Egyesület