Hírek
Az FC Hatvan vállalná az NB III-at
SZÁNDÉKNYILATKOZAT A Zagyva-parti klub elnöke kiterítette egyesülete „kártyáit” Mint köztudott, minden korábbitól kevesebb csapat nevezett a 2006–2007. évi NB III-ra. Miközben kérdésként vetődik fel az osztály további sorsának alakulása, hírt kaptunk róla, hogy az FC Hatvan neve is felvetődik a hiányzók egyik pótlásaként.
LABDARÚGÁS Nagy Sándor György, az FC Hatvan elnöke lapunkban már nyilatkozott középtávú terveikről, most sem kertelt, amikor kérdeztük.
– Értesülve az NB III-as állapotokról, illetékes helyeken és személyeknél tovább érdeklődve arra az elhatározásra jutottunk, hogy írásban is kifejezzük indulási szándékunkat, amit megtettünk – mondta a klubvezető.– Az MLSZ-ből és személyesen a megyei szövetség elnökétől is bátorítást kaptunk erre, ami nem egyenlő a felkéréssel.
Nem gondolják, hogy a megyei I. osztályban elért 5. helyezésükkel kissé túlzás magasabb szintre pályázni?
– Nem oldalvízen akarunk előbbre haladni, hanem a realitások talaján. Példákat bőven lehetne sorolni, hogy miként csapják be felelős vezetők a játékosokat az ígérgetéseikkel. Ez engem legalább úgy felháborít, mint azt a futballistát, vagy edzőt, aki személyesen csalódott. Mi azt vállaljuk, amit teljesíteni tudunk. Éppen ideje lenne már rendet tenni a magyar labdarúgásban, de annak jelét sem látni. Képtelen a sportág megtisztulni, mert alkalmatlan vezetők irányítják. Vegyék már tudomásul például mindenhol, hogy az önkormányzatokhoz csak az utánpótlásra és a létesítményekre lehet anyagiakért folyamodni. A felnőtt csapatokat vagy képesek eltartani tehetős magánszemélyek, vagy nem.
Ezek szerint Hatvanban nem fordulhat elő az, ami számos helyen megtörténik?
– A feltételek nálunk minden tekintetben adottak az NB III-ra. Nem ígérgetünk, hanem cselekszünk. A munkára helyezzük a hangsúlyt, úgy tűnik, jó úton haladunk. Éppen ezért szomorít el, hogy az MLSZ-ben késlekednek a döntéssel, valójában teljes a káosz. Azt is hallani, hogy esetleg 14 csapat lesz majd egy csoportban. Az ilyen öszvér megoldás még inkább elkeserít.
Úgy tudjuk, szakmai téren váltás történt a felnőtt csapatuk élén. – Károly József, régi játékosunk lett a vezető edző. Mellette Gömöri Ottó dolgozik pályaedzőként, aki a technikai feladatokat is ellátja. Volt kapusunk, Nagy Igor szintén része a szakmai stábnak. Bővítjük a keretet az újabb elképzelések szerint. Mielőbb szeretnénk tudni, hogy mire számíthatunk indulási osztályként. A jelenlegi állapotok nem adnak okot bizakodásra.